Hát, arany drága szíveim, mindenkinek pusszantás, aki bejutott, hát, nem egyszerű, hát,
gondold el, az a rész ott, meg az, az már mind pótszék, hah! Van olyan színház, amelyik már
ebből megélne. [taps] Ugye. Ha ott ülnétek, és nem itt, de hát így... És itt még nézd meg, középen
is vannak! Az ütő megállt bennem valamelyik nap. Lenézek, ott van egy üres szék.
[halkan] Jaj-jaj-jaj-jaj, mi van Pesten, tífusz?
Na, ezt elmesélem... Ahogy jössz be a színházba, ott vannak a táblák, hogy ma mi megy,
mi a címe, ki írta, ki a szereplő. Azt mondja baltaarcú apu, az ácskapocs lógott ki a fejéből
(milyen furcsa, minden ilyen baltaarcúnak van az ő párja), na, baltaarcú anyu lesi a száját,
mert arany minden szava, na most (van benne egy-két Petőfi is). Na most, érted... Mikor
mondja az asszonynak, hogy falu végén k...ta, és úgy mondja a neveket... na most... Hadd'
mondjam már, mert elfelejtem. Ezt is. Szóval, képzeld el, ott állnak, azt mondja apu anyunak:
"Te, Hofi meg beteg." Azt mondja az ő felesége: "És akkor most ki játssza?"
Nem, szóval nem, nem egyszerű ez. Én meg elfelejtem, hogy mit kell mondani. Mer' ugye,
abba' a mocskos, rohadt, bolsevista, rohadt rendszerbe', hát, ég és föld. Akkor valamit nagy
nehezen kitaláltam, hát, több mint fél évig nyugodtan mondhattam. Érted? Most? Oóóóu. Tévéhíradót
megnézem, érted, mire beérek a színházba, má' nem aktuális! [taps]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.