2013. december 20., péntek

Újabb szilveszter Hofi nélkül...

A 30 év felettiek ma is szomorúan nézik a szilveszteri idei műsort, mert gyakorlatilag semmilyen nézhető vidám politikai kabaré műsor NINCS benne...
Én 40 évesen ugyanezt a szomorúságot érzem!

HIÁNYZIK HOFI!

Köszönettel tartozunk az egész HOFI családnak, hogy videó, könyv és egyéb kiadványokkal próbálják kitölteni ezt az óriási űrt ami kedvencünk után maradt......
Idén szilveszterkor sem lesz egyetlen humorista sem aki bátran, őszintén szembesítene mindenkit az adott év butaságaival, rossz politikai döntéseivel, magunkkal és a döntéshozó politikai elittel....

HOFI hol vagy?
Ehhez a sok őrültséghez mit szólnál?

Marad a nosztalgia...
Éljünk vele...
Még mindíg jobb a múlt butaságain mosolyogni, mint a jelen őrültségein feleslegesen rágódni!
Legyen Hofi a hozzánk hasonló kedvelőinek egy fészek, ahol még akkor is meg tudunk melegedni, ha a jelen kor butaságaitól kiráz minket a hideg!

hofiklub csapata
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN!!!

2013. december 6., péntek

Egy régi beszélgetés Hofi Gézával :A visszapofázás gyönyörűsége

- Nem vagyok biztos abban, hogy ez egy vidám szilveszteri interjú lesz, Géza. Ugyanis...

– Miért, rosszkedvű vagy?

- Hát van okunk röhögni?

– Persze. Még azon is, hogy értelmiségi körökben újra divat a depresszió.

- Nem lehet, hogy egyszerűen csak kevesebb kedvünk van röhögni a közélet hülyéin és hülyeségein?

– Nálam ez másként van, Ákos. Én csak röhögni tudok rajtuk.

- Persze, mert a te egzisztenciád az ő hülyeségükre épül.

– A mindenkori főhülyéken mindig muszáj röhögni. Ez nem függ rendszertől vagy politikai hovatartozástól. Nyíregyházán, Békéscsabán, Debrecenben, Szolnokon egész sportcsarnoknyi közönség fetrengett jókedvében az előadásaimon, pedig azt senki nem gondolhatja, hogy ott csak az egyik vagy csak a másik politikai pártból jött volna össze a közönség. Amúgy lehet, hogy a tisztelt publikum politikailag aprítja, sőt gyilkolássza egymást, de engem megnyugtat, hogy valamennyien úgy érezhetik: az ő pártjukon állok. És nem is tévednek.

- Ezt most úgy érted, hogy...

– Úgy... Én a közönség pártján állok, az anyósom pártján, a kisemberek...

- Várj csak, Géza: van neked egyáltalán anyósod?

– Van, persze. És ha hiszed, ha nem: ő tényleg tudja.

- Mit?

– Azt, hogy az emberek mikor, mihez mit szólnak.

- És most hogy van az anyósod?

– Egészségileg?

- Közérzetileg.

– Úgy, ahogy te meg én meg mindenki. Talán egy kicsit jobban, mint az előző turnusban. Például attól, hogy naftalinba teheti az árvalányhajat.

- Nem ambicionálja, hogy nagyságos asszony legyen?

– Azt szeretné, ha megmaradhatna Margit néninek. És magyarnak.

- Ezt most miért mondod?

– Azért, mert ő az egyik szomszéd országból származó kisebbséghez tartozik.

- Na és?

– Na és volt, akinek eszébe jutott, hogy akkor talán nem is magyar. Miközben világéletében itt élt, és a magyaron kívül semmilyen más nyelven nem beszél. De, ugye, nem igazán magyar neve van, ezért néhány agyalágyult szerint ő, szegénykém, idegen.

– Sőt! Az jutott eszébe, hogy le kellene engem söpörni a színpadról. És jött a nagy leleplezés, hogy ez a szemtelen Hofi eredetileg Hoffmann.

- Gondolom, a keresztleveled érdekelte a kézimunka-tanárnőt...

– Naná, majd a neveltetésem!

- Apropó: hol nevelkedtél?

– Kőbányán. Anyám ott dolgozott Sterilében.

- Melyik cég a Sterilé?

– Rosszul mondod: steril lé. Az egy üzem a konzervgyárban. Ott teszik be a halakat a steril lébe. Amikor megkapták az élüzem címet, akkor azon problémáztak, hogy mit írjanak ki: azt, hogy „a halüzem élüzem”, vagy azt, hogy „az élüzem halüzem”. Nem viccelek... Szóval, az anyám ott volt először betanított munkás, később helyettes műhelyfőnök. Apám meg a Dohánybeváltóban melózott.

- Mondd csak, Géza, gyerekkorodban kinek bohóckodtál?

– A húgomnak, az anyámnak, az osztálytársaimnak. A tanáraimnak is óra közben. De ezzel nem volt mindig nagy sikerem náluk.

- Rossz gyerek voltál?

– Fene tudja. Csibész voltam. Jópofa. De tudod, a bohóckodó gyerekre vagy azt mondják, hogy jópofa, vagy azt, hogy pofátlan.

- Igen. És ez a kétféle megítélés aztán végigkísérheti minden közéleti bohóc életét: akár parodista az illető, akár publicista.

– Na, értem, hogy érted. Ebből a szempontból a pojáca és a kommentátor sorsa elég hasonló.

- Abból a szempontból is, hogy mindkettőnek szüksége van publikumra. Gondolom, te színésznek készültél.

– Csodálkozni fogsz: én inkább arra készültem, hogy majd felmegyek a színpadra, és ott csak rajtam lesz a fény, és mindenki engem néz.

- Egyáltalán nem csodálkozom. A színésznek játszótársak is kellenek, ez biztos, mert, mondjuk, a III. Richárdot nehéz egyedül eljátszani. De a te egyszemélyes műfajod nem társakat igényel, csak személyzetet.

– Így van. De hát nem volt más választásom, érettségi után jelentkeztem a Színművészetire. Mind a három vizsgán átmentem...

- De hiszen...

– Várj: három egymást követő évben mindig átmentem egy vizsgán. Így kell érteni. Básti Lajos mindig fölvett az első vizsgán, Simon Zsuzsa kirúgott a másodikon.

- Elkeseredtél?

– Naná. Gondold el, utána nem kaptam még működési engedélyt sem az ORI-tól, pedig szegény Alfonzó is protezsált. Aztán meghallgatott a Vidám Színpadon egy rendező, és csóválta a fejét, hogy amit én nyújtok, az nem az a színvonal.

- Kiről van szó?

– Mindegy. Már nem rendező. Én meg aztán voltam melós a porcelángyárban...

- Azt olvastam, hogy porcelánfestő voltál.

– Ipari porcelánt festettem, nem vázát. És kocsitoló is voltam a téglagyárban.

- Hogyan lettél mégis színész?

– Úgy, hogy elvégeztem Rózsahegyi színiiskoláját, utána meg Szendrő Józsi bácsi szerződtetett Debrecenbe.

- Segédszínésznek?

– Játszottam én ott főszerepet is. Igaz, sohasem úgy, hogy rám osztották, hanem mindig beugróként. Józsi bácsi odajött, és megkérdezte: „Mit csinál ma este, Hofi?” „Semmi különöset – feleltem –, ráérek.” „Mennyire örülök – csapta össze a kezét Józsi bácsi –, akkor maga lesz ma este a francia király a János vitézben...” Tizennégy komoly szerepet kaptam így Debrecenben. De az én igazi főszerepeim premier után jöttek. A színészklubban. Ott én mindenkit „megvertem”. Nekem ott hangosabb sikerem volt, mint bárkinek a színpadon.

- Már bocsánat, de ez a büfészínész sikere. Azé a színészé, aki nem jó a színpadon, de ha kimegy a büfébe, ott remek.

– Csakhogy én nem az igazi előadás helyett szerepeltem a büfében, hanem ott kezdtem kipróbálni azt, amit most is csinálok.

- A politikai kabarét?

– Nem, az még csak pamflet volt. A politikát először Komlós János bűvölte bele a műsoromba a Mikroszkóp Színpadon.

- Gondolom, akkoriban már csak azért is rászorultál Komlós ötleteire, mert nem lehettél olyan jól informált, mint ő, meg hát Komlós ezerszer jobban kiismerhette magát a három T világában, mint te.

– És szerinted engem tűrtek, vagy tiltottak, vagy támogattak?

- Szerintem veled kapcsolatban az Illetékes Elvtárs rafináltan gondolkozott: „Úgy teszek, mintha tűrném a Hofit, holott valójában támogatom, mert az, hogy tűröm, az én tolerálóképességemet mutatja, hülye lennék tehát tiltani.”

– Nézd, Komlósnak talán megmondták az elvtársak, hogy mit igen, mit nem, de én csak azt tudtam, amit bárki. Hogy például Brezsnyevről nem lehet paródiát csinálni. De azt voltaképpen mindenki tudta, hogy meddig lehet elmenni.

- A pojáca is, a kommentátor is... Igazad van, Géza. De éppen az a kérdés: kritizálhatja-e az ember azt a hatalmat, amelynek elfogadottságához akarva-akaratlanul végül is hozzájárul?

– Ezt a kérdést, öregem, bárkinek felteheted, aki a nyilvánosság elé lép. Egyébként, ha az ember szereti a feleségét és a felesége főztjét, attól még nyugodtan szólhat neki, ha úgy érzi, hogy sós a leves.

- Maradhatunk ennél a hasonlatnál. De mi van akkor, ha az embernek az lenne a morális kötelessége, hogy az egész lábost fölborítsa, úgy, ahogy van, és ehelyett csak megjegyzi: sós?

– Az én műfajom más, a láboslökdösés meg a biliborítgatás inkább újságírói műfaj. Nem gondolod?
- ...

– Na mi van, nagyon szótlan lettél.

- Az! Gondolom, hogy beleszaladtam a saját élesre fent kérdésembe.

– Kár volt olyan buzgón köszörülni.

- Na jó. Nem beszéltünk még a ’94-es választásról. Május elején hallottam a Madách Kamara előcsarnokában ezt a mondatot: nem lesz könnyű a Hofinak, mert ha az övéi kerülnek hatalomra, hogyan teszi majd őket nevetségessé.

– Hülyeség. Ami nevetséges, az nevetséges. Mindegy, hogy ki van hatalmon.

- És ez a mostani garnitúra jobban tűri a kritikát, mint az előző?

– Ez a garnitúra tűri. Az előző nem tűrte.

- Igaz, nem kímélted őket...

– A maiakat sem kímélem. Idefigyelj: engem nem érdekel, hogy ki liberális, ki konzervatív, mert az egész csak arra való duma, hogy egymást gyilkolják. Én, öregem, amikor itt szombat éjjel befejezem a műsort, kocsiba ülök, és a következő hét péntekjén jövök vissza.

- És mit csinálsz szombattól péntekig?

– A haverokkal vagyok.

- Kőbányán?

– Ott is. Meg vidéken.

- Mit csinál a vidéki haver?

– Szánt, vet, ültet, fát aprít. Paraszt. Tanyája van. Én meg ott időzöm nála. Járom az erdőt, horgászok, jókat eszem, iszom, dumálok, megvagyok.

- Jár újság a tanyára?

– Nem jár. Nem is kell. De minden este úgy nézem a híradót, mint annak idején az apám. Beszélgetett a tévével.

- Visszafeleselt a műsornak?

– Vissza. Meg káromkodott. Én ugyanezt csinálom. Visszapofázok.

- Kinek?

– A közéletnek.

- De ha valaki csak tévét néz, honnan tudja, hogy mit beszélnek az emberek a kocsmában?

– Nem figyeltél, Ákos. Nemcsak azt mondtam, hogy eszem, azt is mondtam, hogy iszom. Nyugodj meg, ott vagyok.
- Hol?

– Kocsmában, piacon, mindenhol, ahol dumálni lehet. És ott leszek jövőre is.

- Jut eszembe: ez szilveszteri interjú. Milyen évünk lesz a jövő esztendő, Géza?

– Mindenki azt mondja, hogy kurva nehéz lesz. Nem tudom. Szerintem megint sokat fogunk röhögni...




2013. december 3., kedd

ÚJ PRIVÁT HANGFELVÉTEL 1977-ből!!!

Nagy köszönet István beküldőnknek, aki 1977-ből egy több órás Hofi privát készítésű hangfelvételt juttatott el hozzánk, amivel bővült gyűjteményünk...
A felvtétel Tatán egy KISZ gyűlésen készült.

A komplett felvétel gyűjteményünkben hozzáférhető!

A felvétel, relikvia tartalmából:

- miért vette meg hofi az első mercedesét?
- történetek a külföldi fellépésekről...
- mi a véleménye az 56-ban emigrát amerikás magyarokat nyalizó akkori magyar sztárokról?
- hogyan találkozott először kádárral?
- milyen botrány volt győrben ami miatt hofi ott soha többé nem lépett fel?
- milyen büntetést kapott hofi a rendőrkabaré felvétele után?
- hofi a vallásról...
- a lengyelekről...
- az akkori kultúrpolitikáról...
- a ki mit tud műsorról
- színházi történetek...
.....

ÉS MINDEZ KÉRDÉS-FELELET formában a közönséggel vágatlan, SZÓKIMONDÓ hofi felvételek közül ritkaságszámba menő őszinte stílussal, közvetlen az "építem a csatornámat" kabaréja hangvételében!

2013. augusztus 27., kedd

ÚJ SZENZÁCIÓS HOFI HANGANYAG!



1988 év végén az egyik lelkes rajongó közel 30 perces hangfelvételt készített az előadásáról.
Abszolút vágatlan és igen szabad szájú verzió, igazi KINCS!

EGY KIS ÍZELÍTŐ:




                                                         

2013. május 8., szerda

Hofi közönsége

Szögezzük le!
Imádom Hofit!
Mégis nézve hétről-hétre a különböző felvételeit egy dolog kiderült számomra. És ha jobban belegondolsz tényleg így van. Hofi műsorainak tv felvételt megélt szintre eljutott anyagain a közönség a karrierje első felében nem volt populáris.
Magyarul: ha megnézed a 80-as évek közepéig a felvételeit a közönsége soraiban elsősorban családi, baráti és szakmai kapcsolati kedves ismerőseit fogod látni. Ezért nosztalgikus pillanat a közönségéről készült néhány pillanatfelvétel, mert sok ismert személyiség ifjúkori - Hofi műsorain vidáman mulató énjét - is láthatjuk.
Példákat szándékosan NEM akarok hozni FEDEZZÉTEK fel!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezt követően Hofi annyira közismert, szeretett humorista lett, hogy az igazi vegyes közönsége előtt felvett kabaréi is közismerté váltak.
Igaz, a közönségről felvételt ekkor már nem vágtak be, vagy csak ritkán.
De egyébként nem volt könnyű Hofinak, gondolj bele!
Nézd meg az előadásai felvételei bármelyikét! Ahol közönségét mutatják, mindig volt a látható felvételeken és gondolom a valóságban is egy csomó faarcú néző, aki akármilyen jól szórakozott a közönség nem volt egy síkon kedvencünkkel.
És gondolj bele! Hofi csinálja a maga betanult poénjait és a közönség nagy része FULL HAPPY, mint ő, de mindíg voltak faarcok....
És mégis úgy kellett megcsinálnia a show-t, mintha mindenki derülne..
Ez ŐRÜLT nehéz lehetett és minden Tiszteletem külön ezért Hofinak!!!!
Gondolj bele... nem törte le a humorát a sok faarcú, hanem nyomta tovább!!! Ez IGEN!
 Bár ha belegondolsz , karrierje kezdete óta NEM hiába mondja ezeket:
- Mi van ismered?
- Mi van te is az vagy?
- Ajaj, ez is az ami...
Azért szólt ki mindíg is kedvencünk, hogy.lássa, érezze a NAGY hatalom , hogy ő a közönségért van, abból él, azért szól fel... és azért IMÁDJUK ŐT!!!!

2013. május 3., péntek

Amit Hofi a riportjai közül megbánt...1973



Hofi élete során egy riportot bánt meg igazán. Vitray a 70-es évek elején számos akkori hírességgel készített őszinte hangvételű, kis hazánkban még ismeretlen talk show jeleggel beszélgetéseket. Hofit is meghívta egy ilyen beszélgetésre. A magyar tévénézők akkor úgy ültek le megnézni ezt a műsort, hogy hatalmas nevetésekre, poénokra számítottak.
Ez nem így lett, Hofi az életéről őszintén és vicceket félretéve privát, sok addig nem ismert információkkal szolgált. Vitray kérdései sem a humorra, hanem inkább a mögötte lévő ember privát szférájára koncentráltak. Ezt akkor Hofi az ázsiója negatív szintjén értelmezte, és nagyon megbánta, hogy elvállalta ezt a riportot. Sokáig Vitray a viccei kereszttűzében ezért szerepelt...

2013. április 26., péntek

Hofi és Szenes


Hofi és Latinovits


Budapestiek tudjátok? " Az Anker" leghíresebb lakója Hofi volt....1968-tól haláláig élt itt kedvencünk





Hofi és a vadászat - Ezer nagyvadat ejtett el hofi...


Hofi Géza lakásának falát aranylemezek és vadásztrófeák díszítették, legalább akkora szenvedélye volt a vadászat, mint a színpad. Ma már egy vadásztársaság is viseli a nagy komikus nevét.
Géza bácsi valóban nagy vadász volt, több mint ezer nagyvadat ejtett el, erre pedig borzasztó büszke volt.

Nagyon sokszor mesélt ezekről az élményekről, és bár nem volt ott a puskája, a kezével számtalanszor imitálta, hogyan lőtte le a vadat - mesélte Ambrus Péter, akinek az édesanyja Hofi Géza unokatestvére volt. Péter gyermekkorától kezdve sok időt töltött a humorista társaságában.

Rengeteg videofelvételt mutatott a vadászatról, és olyankor ez a hatalmas ember, aki kissé nehezen mozgott, odaugrott a tévéhez, és úgy magyarázott nekem. Olyan szemléletesen és lelkesen mesélt, hogy az embernek kedve lett volna kimenni vele az erdőbe. Egyik kedvenc vadászkalandja az volt, amikor rátört egy vaddisznó, és már nem volt ideje felemelni a szeméhez a puskáját, így derékmagasságból lőtte le a vadat. Amikor nem volt előadása, minden idejét az erdőben töltötte. A hét első felében mindig szabad volt, ilyenkor a barátai, a vadászmesterek meghívták az ország különböző területeire, ez volt számára az igazi kikapcsolódás. Amikor kiment a terepre, a lesre, az szent dolog volt, én sem mehettem vele, így nekem az otthoni beszélgetések maradtak. Ezek alkalmával sokszor került egy kis vadhús, vadkolbász az asztalra.

 Sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy Hofi Géza a szocializmus éveiben a politikai vezetőkkel, többek között Kádár Jánossal együtt járt vadászni.

A Kádárral való vadászat csupán annyiban volt igaz, hogy a kormányvacsorákra gyakran meghívták őt, itt megismerkedett Kádár Jánossal is, és ezek alkalmával szövődtek olyan kapcsolatok, hogy Géza bácsi engedélyt kapott az állami vadászterületek használatára. Ez óriási kegy volt, és az elismertség jele. De valójában sosem járt politikusokkal vadászni.

Hofi szomorú halála - ahogy özvegye Ildikó megélte....


Budapest - Hofi Géza ( 73) özvegye, Ildikó soha nem fogja elfeledni azt a reggelt, amikor megpróbálta a férjét ébresztgetni. Mintha egy hideg kőszobrot simogatott volna. A népszerű művész halott volt. Az asszonynak később elmondták, hogy ő csak ordított, amikor a lakásban nyüzsögtek a mentők, halottszállítók és a barátok. Négy éve történt, április 10-én. Ildikó azóta mindennap azzal a tudattal kel fel: úgy kell élnie, hogy a humorista büszkén nézzen le rá az égből.

Ildikónak nem tűnt fel, hogy az utolsó estén Hofi sok embert hívott fel. Olyanokat is, akikkel már évek óta nem beszélt. Mintha búcsúzna tőlük. A halála előtti napon úgy indult el Ildikóval a visegrádi nyaralójukba, hogy ott körülnéznek egy kicsit. Nem jutottak el odáig, mivel megálltak Tahitótfaluban, kedvenc éttermüknél, aztán ott is ragadtak. A humoristának nagyon jó hangulata volt. Anekdotázott, énekelt.

- Másnap hiába ébresztgettem, a 130 kilós ember mintha összement volna - emlékezik Ildikó, s szemébe könnyek gyűlnek, amikor ezeket a perceket idézi. - Kérem, erről ne beszéljünk. Nem tudok. Arra sem emlékszem, hogy én ordítottam. Csak később mesélték. Sokáig naponta mentem utána, ki a temetőbe, hiszen nem volt más dolgom. Aztán megtanultam két lábbal állni a földön, és ha vele már nem élhetek, ma is minden nap Gézáért élek. Azt szeretném, hogyha feljutok hozzá a mennyországba, mondja azt: jól csináltad, Ildikém!

Hofit a szíve vitte el. A beteg szív addig bírta, pedig az 1990-es súlyos infarktus után - ő mesélte - váltott a szójafasirtra és pörköltre, és ugrott a vörösbor. Csupán a sétálásra nem lehetett rávenni.

Ildikó ma is abban a lakásban él, ahol a művésszel lakott. A visegrádi nyaralótól, amelyet szerelmi fészküknek nevez, és ahol az év felét töltötték, semmi pénzért sem válna meg. Csupán Hofi egyéves, 34 ezer kilométert futott Mercedesét adta el, mivel ő nem tud vezetni. Ildikó most is Hofiért él. Gondozza hagyatékát, részt vesz a lemezek szerkesztésében. Most egy DVD-t készítenek elő, amellyel a művész nyári, hetvenedik születésnapjáról emlékeznek meg. Ildikó legújabb terve, hogy Hofi-honlapot csinál, hiszen féltve őrzi a férje feljegyzéseit, naplóját. Sőt a hangját is, a lakás telefonjának rögzítőjén ma is Hofi Géza fogadja a hívásokat.

Sebes Erzsébet ( Blikk 2006)

Hofi hol vagy?


Nagyon hiányzik. Viccei, poénjai, kifejezései, nyelvi leleményei beleivódtak mindennapi szóhasználatunkba. Április tizedikén hajnalban volt tizenegy éve, hogy elment, júliusban lenne hetvenhét éves. Hofi ma még inkább dőzsölne a színpadon, a politika mindent megtesz, hogy muníciója legyen az olyan humoristának, amilyen Hofi Géza volt, csakhogy ma már nincs ilyen humoristánk.
Csala Zsuzsa máig beszélget vele. Éles István humorista, midőn megkapta a Karinthy-gyűrűt, első útja Hofi Géza sírjához vezetett. Sas József, a Mikroszkóp Színpad igazgatójaként a teátrum előtt állón Hofi-szobor zsebébe olykor beletett egy levelet.
Hiányzik Hofi és hiányzik az a világnézet, amit a humorban képviselt. Talán már el sem tudjuk képzelni, milyen nagy hatású művész volt. A kilencvenes években például már  ő határozott a színházi fellépéseinek számáról. A Madách Kamarában minden este játszhatott volna, olyan nagy volt az érdeklődés iránta. Az élelem bére című utolsó önálló estje több mint ezerötszáz(!) előadást ért meg, s nem volt két egyforma előadása. Ott lakott a színház szomszédságában, s úgy indult el otthonról fellépni, hogy még meghallgatta a hírműsorokat, mert az azokban elhangzottakat beépítette műsorába. Még azt is megtehette, hogy saját vendégei az ő kézzel írott jegyével üljenek be a nézőtérre.
Megengedhette magának, hogy visszautasítsa az egyik kereskedelmi televízió tízmilliós gázsiját, amit egy szilveszteri műsorért kínáltak neki. Mire kitöltetlen szerződést küldtek neki, melybe ő írhatta volna bele az összeget. Ez sem hatotta meg a humoristát. Bár ő mindig színésznek tartotta magát, örök fájdalma maradt, hogy nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, mert az édesapja csendőr volt.
Nagyon sokan szerették. Unokaöccse, dr. Ambrus Péter, Az igazi Hofi című könyvében leírja, hogy rengeteg ajándékot, finom ételeket küldtek neki. Ilyenkor Hofi megjegyezte, hogy régen Hoffmann Géza sokat volt éhes, de akkor senki nem hívta meg ebédelni. Hofi Gézát már sokan hívják ebédelni, csak már nem éhes - jegyezte meg.
Kerülte a nyilvánosságot, boltba sem járt vásárolni, megközelíthetetlen volt. Szeretett otthon lenni, egész nap jórészt pizsamában, atlétatrikóban, mezítláb járkált. Olykor persze kimozdult. Az egyik műsorához rabruha kellett, s azt mondták, személyesen menjen be érte a Markóba. Néhány fogvatartottat éppen arra kísértek, meglátták a humoristát, s elkezdtek röhögni, azt hitték, Hofit is letartóztatták.
Imádta a vadászatot, több mint ezer nagyvadat ejtett el, s még akkor is vadászott, amikor szemműtétje volt. Ambrus Péter azt is elmeséli, hogy emiatt átalakították a vadászfegyverét. Bár a puskát a beteg jobb szeméhez emelte, mégis a bal szemével nézhetett bele. Pesti lakása tele volt trófeákkal és aranylemezekkel. Egész pályafutása alatt ötmillió hanghordozót adott el... Otthona egyik szobájába csak ő és a felesége léphetett be. Hofi érzékeny volt arra, hogy a velük élő anyósa se takarítson ott.
Szívesen pihent visegrádi nyaralójában, ahol az építkezéskor ügyelt arra, hogy minden fából készüljön. Büszke volt arra, hogy miközben a környék összes nyaralójába betörtek, az övébe sosem, mert tudták, hogy az "a" Hofié. Szerette a pezsgőt, a gyógyszereit is mindig pezsgővel vette be. Ha a nyaralójában bontott pezsgőt, a dugót mindig a visegrádi vár felé lőtte azzal, hogy "A királyok üdvözlik a királyokat!"
Ambrus Péter lejegyezte, hogy nagybátyja nem törődött a szellemi hagyatékával, senkinek nem adta át a szakmai tudását, nem vállalt gyereket sem. Nem volt rendszerető, 2002. április 9-én este
mégis szépen elrendezgette a szekrényében a kitüntetéseit, a díjait.
Másnap hajnalban, hatvanöt évesen, álmában meghalt.

( Mix Online)

Hofi és a kommunista rendszer


Hofi az előző rendszerben az építő kritikát képviselte egyrészt, másrészt a "kádári kisember" "agyafúrtságát", bizalmatlanságát a "felül lévőkkel" szemben. Ellenzéki is volt, de egyben jól illeszkedett a rendszer logikájához az általa megjelenített világkép. Pl. Hofinak az volt az egyik kedvenc témája, hogy "mindenki lop" és "mindenki lustálkodik". Ennek kettős értelme volt. Egyrészt ez azt jelentette, hogy bírálja a rendszert (a közönség el volt ájulva, hogy milyen bátor ez a Hofi, mert ha mindenki lusta és lop, akkor bizony a pártfunkcik is lusták és lopnak, és ezt mondani hú de bátor). Másrészt azt is jelentette, hogy a "kisember"-hez egy kettős üzenetet közvetített: (1) Te is lopsz és lustálkodsz, úgyhogy nincs morális alapod elégedetlennek lenni, hanem elégedj meg azzal, ami van; (2) vigasztalás: néha rossz, meg igazságtalan a rendszer, de azért legalább lopunk és lustálkodunk, tehát "megtaláljuk a számításunkat".

Hofi tehát zseniális sűrítményét adta a kádári gondolkodásnak mint olyannak, miközben szórakoztatta az embereket. Ezért jelentős előadóművész. Azt is látni kell, hogy teljesen szerves része volt a rendszernek, miközben mellékhatásként erősítette egy kicsit a passzív ellenállás, a "kisemberi" furfang szellemét. Amit ő csinált, az nem feszültséglevezetés volt, hanem a rendszer építő kritikája. Egyszerre mentegette a rendszert és vigasztalta az embereket. Üzenete: "Milyen szerencsénk van ezzel a Kádárral, mert ő ért a nyelvünkön, szegényt kötik a körülmények, de azért jóságos apa ő". Ez különösen látszik a sakkos előadásában, ami egy humoros Kádár-dicsőítés.

2013. április 18., csütörtök

Így gyászolta imádott feleségét Hofi Géza


Hofi Géza magánéletéről a nagyközönség keveset tudott. A zseniális nevettető egy nőt szeretett mindvégig.

Hofi a katonaság idején már erősen udvarolt Gittinek, aki csodaszép, tejfehér bőrű, vörös hajú lány volt. Egy tánciskolában ismerkedtek meg, de úgy tűnt, a szerelem halálra van ítélve, mert mindkettőjük szülei ellenezték a kapcsolatot.

Géza édesanyja sem kedvelte a lányt, de Gitta szülei is más vőt szerettek volna maguknak. Aztán enyhült a hangulat, és végül hatalmas esküvőt tartottak 1959-ben, a kőbányai Szent László téri templomban. Ott térdeltek már az oltár előtt, és várták, hogy végre megszólaljon a nászinduló, de az csak nem akart elkezdődni. Kiderült, hogy a szertartást nem fizették ki. Végül rendezték az anyagiakat, és Isten színe előtt is kimondták a boldogító igent.
Gitti feltétel nélkül szerette Gézát, mindent megtett érte: kiszolgálta, a kedvében járt, meghallgatta, ha valami bántotta, és ha kellett, erőt öntött belé. Harminchat évet töltöttek el együtt, majdnem tökéletes harmóniában. 1995-ben azonban Gitta megbetegedett, és kiderült, hogy a baj visszafordíthatatlan. Utolsó heteit kórházban töltötte, Géza minden nap látogatta őt. Óriási virágcsokrokat cipelt be a kórterembe, de a felesége már nem ismerte meg. A halála rettenetesen megviselte a színészt, hónapokig kora hajnalban járt ki hozzá a temetőbe, hogy ne lássák az emberek. Sokáig hozzá sem tudott nyúlni Gitta ruháihoz, az unokaöccsét kérdezgette: nem tudsz valahol egy égetőkemencét? Nem tudnám elviselni, hogy máson lássam meg a ruháját!”
Hofi ezután egy darabig színpadra sem állt, de aztán újra közönség elé lépett. A Madách Színházban előadása záródalát feleségének énekelte, egy szál rózsával a kezében és könnyekkel a szemében.

Újabb Hofi Érdekességek a sajtóban - köszönjük a "BEST" magazinnak