Hofi kedvenc karosszékében ....

Utána kellett néznem, mennyi ideje is jelentették be, hogy meghalt. Mert nem tartom számon. Vagyis inkább az a helyzet, hogy nem halt meg. Még akkor is ezt hiszem, ha olykor kibaktatok Farkasrétre, s a sírja mellé ültetett kispadon beszélgetek hozzá. Pár lépésre Honthytól és Latinovitstól, kék íriszek őrzik álmát. Mi pedig emlékét. Poénjait, fintorait, dalait.

A kis-Madách kirakatában a plakát emlékszik még arra az 1600 estére, amikor kedden és vasárnap besétált beszélgetni a közönségével. Velünk. Vendégei voltunk. Talán azért is szerette annyira a Madách-Kamarát, mert egy lépésre az Anker-köztől, olyan volt, mint lakásának a vendégszobája, ahova sokszor csak átugrott otthoni öltözékében, belebújt az elnyúlt kockás zakóba, kitaposott vászonpapucsába, és bement a színpadra elmondani, mit is tapasztalt éppen a nagyvilág dolgaiból.

Felesége, Ildikó pedig megvárta minden este, hogy elbúcsúzzon a vendégektől, és csendesen, karöltve hazasétáltak a szomszédos bérházba.

Sokan bántották, és próbálták megalázni. (Hogy ettől nagyobbaknak tűnjenek talán...) Érthető hát, hogy bizalmatlan volt, zárkózottan élt, nem járt társaságba. Nem vette fel a telefont sem, csak miután üzenetrögzítőjén olyan hang hagyott üzenetet, akit szívesen hívott vissza.

Lehet, hogy egy időben színművészek, politikusok és fejesek is szívesen "bevállalták" volna a Hofi barátságát. Hofi azonban már nem vállalt be senkit, átlátott ezen a világon. Egyedül a kőbányai munkások érezhették őt havernak. És azok, akik őszintén közelítettek Hozzá.

Azt nem tudom, az angyalokkal összebarátkozott-e odafenn. Egy biztos: Szent Péter paródiáján már ők is jót derültek.

...Mert ezt Őszentsége sem úszhatta meg!

Egy alkalommal azt mondta:

"Büszke vagyok rá, hogy az én poénjaim nem mentek soha az öv alatti részekre, mert az nagyon olcsó és szánalmas poénkodás lenne!..."

Most mégis azt hiszem, Géza bácsi is poénkodna azon, hogy ... 76. Ennyi éves lenne most